![]() |
![]() |
|
|
![]() |
|
|
Ez az északi szigetország a világ egyik legkülönlegesebb és legszebb vidéke. Szerencsés módon a déli országrészben találjuk a természeti látnivalók jó részét, amiket akár egy ötnapos utazás keretében is kényelmesen be tudunk járni. Láthatunk lenyűgöző vízeséseket, tündöklő jégmezőket, lélegzetelállító vulkanikus tájakat, de ott állhatunk a gejzír mellett és túrázhatunk olyan vidéken, amit még az izlandiak is egyszerűen csak úgy hívnak: „az Istenek földje”. Az utazásunk maga is különleges. Mivel egy jó menetrenddel rendelkező közvetlen járattal repülünk Izlandra, így szinte öt teljes nap áll rendelkezésünkre. A helyszínen pedig olyan terepjáró autóbuszt veszünk igénybe, amivel már maga az utazás is élményszámba megy, és ami szükséges is egyes helyszínek eléréséhez. Az út végén pedig a Kék Lagúna termálfürdőjénél keresve sem találnánk jobb helyet, hogy elbúcsúzzunk Izlandtól. |
| 2010. október 07 - 11. |
|
Vannak még szabad helyeink! |
| 189.900 Ft |
|
Előleg: 70.000 Ft, mely jelentkezéskor fizetendő. Hátralék: 119.900 Ft, mely indulás előtt 35 nappal fizetendő. A repülőtéri illeték: 29.900 Ft |
|
Ár tartalmazza: az utazást repülőgéppel (közvetlen járattal) és autóbusszal, a szállást menedék-, illetve vendégházakban, valamint a túravezetést. Ár nem tartalmazza: a repülőtéri illetéket, az étkezést, a belépőket, valamint a biztosítást. |
|
Repülési útvonal: Budapest – Keflavík – Budapest. Hiányzás a munkahelyről: 3 nap. |
|
Létszám: 35-50 fő. Ajánlott korhatár: 18-55 év.
|
|
|
1. nap: Budapest – Keflavík – Bessastadir – Reykjavík – Atlanti-óceán (bálnales) –
Thingvellir Nemzeti Park – Laugarvatn (szállás: turistaház) A budapesti Ferihegyi repülőtérről a reggeli órákban indulunk közvetlen járattal Izlandra. Körülbelül 4 óra repülés után – az időeltolódásnak köszönheően – még délelőtt meg is érkezünk Izland nemzetközi repülőterére, Keflavíkba. Itt beszállunk a ránk várakozó autóbuszba, mely az utazás során végig velünk marad. Első látnivalónk Bessastadir településén az az épület, amely 1241-től királyi székhely, ma az izlandi köztársasági elnök rezidenciája. Egy rövid séta után a kétszázezer lakosú Reykjavíkba, a világ legészakibb fővárosába utazunk, ahol egy kellemes séta során fedezhetjük fel a város látnivalóit. Megismerkedünk a belvárossal, majd körbetekintünk egy remek kilátópontból is. Délután egy egyedülálló és izgalmas fakultatív programra nyílik lehetőség. Egy átalakított halászhajó fedélzetén indulunk bálnalesre az Atlanti-óceán vízén. Teljes biztonsággal garantálni persze nem tudjuk, de jó esélyeink vannak arra, hogy megpillantsuk ezeket a hatalmas méretű tengeri emlősöket. Ezt követően a Thingvellir Nemzeti Parkba utazunk, mely az izlandiak legfontosabb történelmi emlékhelye. Itt ült ugyanis össze először az ország parlamentje, az Althingi 930-ban. Megnézzük azt a törésvonalat, mely az Atlanti-hátság része és egyedül Izlandon látható a Föld felszínén. Az Atlanti-hátság osztja ketté az Atlanti-óceánt és ennek mentén távolodik Európa Észak-Amerikától. A hátság átlagos mélysége az óceánban 3000 m, de Izlandon a föld felszínén láthatjuk. A „Népek-hasadékán” keresztül ereszkedünk le az Öxará-vízeséshez, miközben érintjük a Törvénydombot. A nap végén nincs más hátra, mint hogy elutazzunk a szállásunkra, Laugarvatn kisvárosába, ahol egy turistaházban egy éjszakát töltünk. 2. nap: Laugarvatn – Geysir – Gullfoss – Hjálparfoss – Stöng – Seljalandsfoss – Pórsmörk (szállás: menedékház) Ezen a napon Izland déli partvidékének legszebb természeti látnivalóival ismerkedünk. Először a szigetország leghíresebb természeti látnivalójához, a Geysirhez utazunk, amely a Föld összes gejzírének névadója. A nagy Geysir manapság igen ritkán működik, így nagy szerencse kell ahhoz, hogy kitörés közben lássuk. A mellette található Strokkur (Köpülő) azonban jóval aktívabb. A Strokkur 10-15 percenként tör ki, átlagosan 15-20 m magasra lövellve ki a forró vizet. A pár másodperces kitörés után a lehűlt víz a kőzet repedéseibe szivárog vissza, hogy azután a folyamat kezdődhessen előlről. Ezt követően a Gullfoss, azaz az Arany-vízesés a célunk, a Hvítá- (Fehér-) folyó lenyűgöző, két lépcsős zuhataga. A gigantikus méretű vízesést több kilátópontból is szemügyre vehetjük. Következő látnivalónk szintén egy vízesés, melynek méretei távolról sem akkorák, mint a Gullfoss, másban mégis különleges. A Hjálparfoss-vízesés két folyó összefolyásánál alakult ki, így szép bazaltorgonák mentén, egymás mellett két folyó zubog a mélybe. Ezután egy rekonstruált viking tanya következik programunkban, melyet az elpusztult Stöng tanya mintájára építettek újjá néhány kilométerrel távolabb, Búrfellben. A hatalmas Hekla vulkán ugyanis az 1104-es kitörése során hamuval borította be a Thjórsá folyó völgyét, és ott lévő viking tanyákat. A Stöng tanyát éppen ezért sokan az izlandi Pompejinek is hívják. Újabb vízesés következik a látnivalók sorában, ezúttal a gyönyörű és kecses Seljalandsfoss, mely többek között arról nevezetes, hogy be tudunk menni a vízfüggöny mögé, így szó szerint körbejárhatjuk a vízesést. Előtte azonban nem árt felhúzni az esőkabátunk zippzárját. Az esti órákban, úttalan-utakon érjük el felföldi szállásunkat, ahová csak több patakon átkelve juthatunk be. Két terepjáró autóbuszt veszünk igénybe ahhoz, hogy eljussunk Pórsmörkbe, mely tulajdonképpen egy menedékházat jelöl a Felföld lábánál. Szállásunk közös hálótermekben lesz, ahol egymás után két éjszakát töltünk. 3. nap: Pórsmörk – Godaland – Valahnúkur – Pórsmörk (szállás: menedékház) Az egész napunkat gyalogtúrázással töltjük, melynek keretében több túrára is lehetőség nyílik. Reggel buszaink segítségével átkelünk a vadul hömpölygő Krossá folyón, majd a Godaland, azaz az Istenek Földje elnevezésű terület felé indulunk. Ha tiszta az idő, a látvány valóban tükrözi a hangzatos nevet. Több emelkedőt leküzdve érkezünk egy fennsíkra, ahol lélegzetelállító panoráma vár ránk. Előttünk egy széles kanyon húzódik, a távolban pedig egy jégmező tündököl. Miután kellőképpen kigyönyörködtük magunkat a páratlan látványban, visszatérünk szállásunkra megebédelni. Táv: 10 km, szint: fel 500 m, le 500 m. (***) Délután egy újabb túra következik, mely a menedékházunk mellett emelkedő, 458 m magas Valahnúkur nevű hegy tetejére vezet. A hegy megközelítésének feltétele azonban, hogy kellőképpen alacsony legyen a vízállás a hegy lábánál húzódó patakban. Ha átjutottunk a patakon és leküzdöttük az emelkedőket, jutalmul a csúcsról látható panoráma elsőrangú lesz. Táv: 6 km, szint: fel 300 m, le 300 m. (**) Egy másik túralehetőség az Eyjafjall vulkán kráterének közelébe való feljutás, amelynek a működése nemrégiben ért véget. A gyalogtúrák után, a késő délutáni órákban érkezünk vissza a szállásunkra, ahol a jól megérdemelt pihenés vár ránk. 4. nap: Pórsmörk – Skógafoss – Dyrhólaey – Vík – Skógar (szállás: turistaház) Reggel elhagyjuk Pórsmörköt, a felföldi szállásunkat, és terepjáró buszaink segítségével átkelünk a menedékházunk előtt zúgó hegyi folyón. Nem utazunk sokat, mivel egy rövid gyalogtúra vár ránk az izlandi mértékkel mérve is impozáns Stakkholtsgjá-kanyonban. A szurdok eleje széles, a vége azonban olyannyira összeszűkül, hogy csak kőről kőre ugrálva, kapaszkodva pillanthatjuk meg a szurdok végén zubogó vízesést. A látvány olyan, mintha a természet kápolnájában járnánk. Táv: 2 km, szint: fel 15 m, le 15 m. (∗) Ezután némi utazás következik, majd a 60 m magas Skógafoss zuhatagot csodálhatjuk meg, mely Izland egyik páratlan vízesése. A délutáni órákban érkezünk az Eyjafjallajökull jégmező egyik lenyúló gleccsernyelvéhez (Sólheimajökull), amelyre fel is kapaszkodhatunk. A jég felszíne persze csúszós, de semmilyen felszerelésre nem lesz szükségünk ahhoz, hogy egy kicsit közelebbről is megismerkedjünk a gleccserrel. (*) Ezután a tengerbe szakadó, híres Dyrholaey sziklakapunál állunk meg, melyen rengeteg madár, leginkább lundák fészkelnek. Felkeressük Vík halászfalut, mely Izland legdélebbi települése, majd a mai látnivalók sorát a Skógari skanzennel zárjuk, ahol a vikingek életével ismerkedhetünk meg. A tőzeggel fedett egykori lakóházakban elképzelhetjük, mennyire embert próbáló élete lehetett a nem is oly távoli múltban itt élt izlandiak sorsa. A mai szállásunk Skógar mellett egy turistaházban lesz. 5. nap: Skógar – Krysuvík – Kék Lagúna – Keflavík – Budapest Délelőtt a Krysuvík geotermális mezőre látogatunk, amely Izland egyik legkisebb, de az egyik leglátványosabb geotermikus területe. Látványos iszapfortyogók, szolfatárák, színes vulkáni kőzetek és hévforrások láthatóak itt. Teszünk egy sétát köztük, majd a Kék Lagúnához utazunk, amely Izland első számú spa-központja. Ebben a geotermikus energiának köszönhető, gyógyhatású vízzel rendelkező termálfürdőben pihenhetjük ki az előző napok túráinak fáradalmait. A vulkanikus holdbéli táj kellős közepén egy igazán különleges élményt kínáló fürdőt létesítettek, amit mindenképp érdemes kipróbálnunk. A délutáni órákban indulunk repülővel Keflavík repülőteréről Budapestre, és késő este szállunk le Ferihegyen. A gyalogtúrák nehézsége
|